"Kisbaba korától kezdve csodáljuk gyermekünk alakulását, változását. Időnként azonban nem értjük mi történik vele, velünk…
A sok miértre persze nincsenek határozott, egyértelmű válaszok, de annyi biztosan tudható, hogy a gyerekek az érzékszervi ingereket nagyon különbözőképpen tudják kezelni. A körülöttük lévő világot így más és más módon ismerik meg. Néha szélsőségesen elzárkóznak egyes ingerfajtáktól, máskor meg nem tudnak betelni a többiek számára elviselhetetlen intenzitású ingerekkel.
Addig nincs is baj, ameddig ezekkel a furcsának tűnő szokásokkal együtt nem jelennek meg más területeken is nehézségek: türelmetlen az óvodában, kapkod játék közben, nem tudja végighallgatni a mesét, nem tud tájékozódni a térben, ügyetlen a rajzban, furcsán fogja az ollót, dührohamot kap, ha rendet kellene rakni, és elkerül minden olyan helyzetet, ahol feladatokat lehetne megoldani.
Ha viszont az óvó néni, a tanító néni jelzi a szülőknek, hogy nehézségeket vél felfedezni a gyerek tanulásában, beilleszkedésében, akkor a legtöbben úgy érzik: eljött az ideje annak, hogy szakemberhez forduljanak.
Az utóbbi években egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb tanulási, magatartási nehézségek, zavarok esetén a vizsgáló szakemberek szenzoros integrációs terápiát javasolnak a hozzájuk fordulóknak. Az elnevezés némi riadalmat szokott kelteni a szülőkben, hiszen ismeretlensége mellett túlzottan speciálisnak, valami módon fenyegetőnek érzik, és talán ezért terjedt el a szakmai körökben is az, hogy ayres-terápiaként emlegetik. Mit érdemes tudni erről a terápiás formáról?"
Bővebben itt: